A kézimunkán kívül másik hobbim a főzés. Állandóan gasztroblogokat olvasgatok.
Millie blogját tegnap fedeztem fel. Ezt a kenyerét olvastam el először. Rögtön össze is állítottam, és ma délután meg is sült. Egy csoda lett belőle.
Én már lassan 1 hónapja nem fogyasztok kenyeret, péksütiket, mert gondoltam, nem árt egy kis súlycsökkentés. De ma megtörtem ezt a fogadalmamat, mert ennek a kenyérnek nem tudtam ellenállni. Ahogy Millie leírja, tényleg olyan finom. A héja jó ropogós, édeskés.
A belső jó szellős, kellemesen nedves,és istenien puha! A róla készült kép egyhén szólva túlexponált lett, így el kell, hogy képzeljétek!
Én kb fél kg lisztet,1 fél kávéskanálnyi porélesztőt, 3 kiskanálnyi sót, és 4 dl jeges vizet kevertem össze, majd dagasztottam a kézi dagasztómmal. Összesen 10 perc alatt. Majd hűtőbe került 12 órára. Másnap szobahőmérsékleten kelt 3-4 órát. Bőven meglisztezett táblára borítottam, és 3 csíkra osztottam. nem gyúrtam át,csak a tetejét is megliszteztem,hogy ne ragadjon. Óvatosan átemeltem a sütőpapiros, meglisztezett tepsibe, és 220 fokos sütőben sütöttem 30 percet. Kenyérsütésnél a sütőtér aljába mindig teszek egy tepsit vízzel. Ha már a víz is forr, akkor teszem be a tésztát a sütőbe. Így jó párás lesz a sütőtér.
Tegnap egy baráti borozgatáshoz a maradék májból készítettem egy kis májkrémet. Akkor nem kóstoltam, de ma bepótoltam, kb 5-6 szelet kenyeret kentem meg vele, egy paprika kíséretében.
A fiúk is igen kedvelték, sajttal ez volt az uzsonnájuk. Mennyivel jobb,mint a Sodexhos, amivel az oviban etetik őket. Bele sem szeretek gondolni, mert tehetetlenek vagyunk.
Mindenkinek ajánlom elkészíteni,nagyon megéri, sztem elronthatatlan.
Valami nagy-nagy csoda folytán sikerült elérni,hogy ezen a hosszú hétvégén bezárjuk a munkahelyem egy részét. Pont ott, ahol én is dolgozom. Így van 4!!!! napom, amikor nem kell mennem. El sem hiszem. Igaz, ez lehetne a következő hetek végeláthatatlan munkája előtti feltöltődésnek is, ugyanis, valami újdonságot fogok eztán csinálni, ami érdekes, de több munka lesz.
Szóval, van időm, hogy végiggondoljam, mit is szeretnék megvalósítani még ebben az évben. Jelenleg a Foltos RR 12.darabját hímzem, de számításaim szerint még lesz 1 kockám. Viszont, az már csak a jövő évben készül el, az biztos. Nemrég kaptam meg a 13 szépség 2 további kendőjét, mindenkép szeretném megcsinálni. A zokni nagyon szépen halad,már a talpa közepén járok. Sajnos, a telefonomat baleset érte, így nem igazán tudok most fotót mutatni. Reményeim szerint, azt ma még befejezem. Találtam egy gyönyörű sálat+kesztyüt, azt mindenkép ki szeretném próbálni. Ráadásul, tegnap Monánál nagyon érdekes fonalra is bukkantam.( most látom, ha megrendelem, olcsóbb, mintha a boltban venném meg. 10 percre van az otthonomtól, szerintetek? ) De persze, készpénz elég nem volt nálam, kártyát meg ott nem olvasnak le. (tényleg, nektek ez nem szokott problémát okozni? ) Aztán,még van 1 magazinos hímzésem, amit még az idén meg kell csinálni, és a húzottam ajándéka is. Már tudom,hogy mi lesz, csak el kell készíteni. Szeretnék még pár kis karácsonyi apróságot is elkészíteni, elküldnei. Nagyon kíváncsi leszek, mennyit haladok majd a 2 hónap alatt. Remélem, nem lehetetlenség. Közben hódolok másik szenvedélyemnek, a sütés-főzésnek is. Folyamatosan ezen gondolkozok, mikor-mit. Tegnap egy nagyon ígéretes vacsora született, isteni volt, imádta a férjem.
Egy kis csírkemáj baconben, tetejére még találtam mozzarellát a hűtőben. Egyáltalán nem rontott rajta:)) A napokban az Aldiban 199 ft volt egy nagy adag madárbegy saláta ( igaz,francia,de meg kellett vennem) amihez maradék kuszkuszt,oliván megpirított lilahygmát+paprikacsíkokat tettem. Balzsamecettel,sóval,borssal, kis kapribogyóval ízesíttem. El is fogyott.
Megjöttek Zsuzsától a fonalaim és a kötőtűm, így már semmi nem állhat utamba,meg kell próbálkoznom a zokni készítéssel. A piros fonalakat a z Aldiban vettem, kiváncsi vagyok, milyen kötni vele. Lehet, először azzal próbálkozok.
Évi mutatta Juca tutorialját, így remélem, sikerülni fog.
Moatanában annyit hímeztem, hogy már nagyon vgyom a kötőtűt a kezembe.
Megcsináltam a Nőcis RR 3 darabját,
egy foltot is, és a SAL projektekkel is felzárkóztam. Most a karácsonyi ajándékokra is gondolnom kell lassan majd. Megjelent a Magazinban is egy, a szakmámhoz kapcsolódó hímzésem. Nagyon büszke vagyok.
A képek nem túl jók, de mostanában csak rohanva, és a telefonommal fotózok.